The Rhubarb Mission

Fél év után

2017. január 19. - santameva

Csak címszavakban, a fontosak

Munka

Nagy szerencse, tőlem 15 percre Rozikával, egykor felhívtam, kettőkor találkoztunk, szerelem-bizalom első látásra, szerződéskötés, referencia levél a kezembe a bankszámla nyitáshoz. Azóta egy lépéssel feljebb, I am a kitchen leader, egyedül vezetek egy konyhát, több felelősség, több feladat, ugyanannyi fizetésért..., közben a kollégák kicserélődnek körülöttem, az új fönöknőmmel nyíltan szagolgatjuk- kóstolgatjuk egymást, én vagyok a "good quality woman" és "art person"  ő meg a "lazy bitch", vicces, vannak közös pontok, lassan megtaláljuk őket, talán jó lesz ez, vagy nem, kiderül.

A nyelv

Három hónap után, az egyik távolabbi kollégámról, kiderült, hogy magyar, továbbra is angolul beszéltünk, megbeszélve, hogy akár tudnánk ezt magyarul. Hahaha, megtörtént az agyam átállása úgy, hogy én észre sem vettem, hogy mikor.

Albérlet

A legnehezebb feladat, nem csak helyett kell találni, hanem embereket is, akikkel jó együtt. Legyen olcsó, törekedjek a pénzügyi biztonságra. Ne, ne legyen olcsó, mert fűtetlen, sötét, kicsi, 5-6 ember él egy házban, egy fürdőszoba, egy wc és mert ott fogok élni, oda megyek haza és ha nem érzem jól magam, ebből haza menetel lesz. Aztán úgy tűnt megtaláltam, de közben kicseréldődött a lakótárs, helyette egy otthonról dolgozó, ezért napirend nélküli, elfolyó, ezért picit mindenhol ott levő, pizsamában vagy otthoni ruhában leledző, teljesen eltérő energiaszintű valaki a lakótársam. Nehéz, nekem nem mindig van igényem arra, 9-10-12 órai talpalás után jópofizzak, megigyunk együtt egy kávét, teát, filmet nézzünk közösen, nem vágyom erre, ő meg kiéhezett az egésznapos bezártság után. Furcsa, hogy nem érti felnőtt ember létére, hogy bocs, cuki vagy meg minden, de old meg magadnak a szociális kapcsolatokat, nekem elég annyi, hogy hogy vagy, és nem biztos, hogy érdekel a "not too bad"-en kívül bármi más. Szóval, már nem számolom, hanyadik költözés van kilátásban.

Kiborulás

Fél év alatt kettő nagy, teljes kétségbeesés sikerült. Az egyik az elején, úristen nem sikerül, hazamegyek, hogy itt legyek sok rosszat és jót is feladtam és nem megy... kikapcs. A második albérlet keresés közben, hidegben, sötétben, eltévedve (hülye Citymapper, az olimpiai részen nem működik jól, nem tölti be pontosan a jelenlegi helyezetemet) biciklivel, az autópálya mellett. Veszélyes is, hideg is van, éhesen, tök egyedül, látványosan elveszve, én meg neki állok hüppögve sírni... katasztrófa.

Hosszútáv

Valami nem fizikai munkát nézni idővel, szeretem azt, amit csinálok, és már olyan lábam-karom van, hogy ne tovább:-),  de néha robotnak érzem magam, aki 7 napból 6 napot dolgozik. Az agyam kielégítése okozza a legnagyobb problémát, a testem elfárad, de az agyam még mükődne, sokszor van olyan, hogy elkezdek egy filmet, vagy olvasok, de egyszerűen belealszom, és ezen változtatnom kell, hogy legyen valamilyen összhang. 

És hogy lesz e Eve's Apple Bedford CA Catering Van ebből valaha?! Azt nem tudom, de folyamatban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

X-edik nap

Thinking about someone special

2016. szeptember 04. - santameva

Egyszer még nagyon régen a gimnáziumi tanulmányok során Tar Sándor Lassú teher című novellája került a kezembe, ami szívszaggatóan és nagyon igazán leírja, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Valahogy úgy, és ez talán a legnagyobb szükségszerű önzés a világon, ahogy az a kisfiú csinálja.

De inkább mégsem így, nem akarlak bántani és magamat sem akarom bántani, hogy ezt csinálom, nem akarok kegyetlen lenni sem veled, sem magammal, műteni és operálni sem szeretnék. Nem akarok sebeket ejteni sem rajtad, sem magamon, mindkettőnknek van épp elég.  De muszáj egy kicsit helyre rakni a dolgokat, majd szépen elengedni, kedvesen, mosolyogva, hogy előre tudjak nézni, itt tudjak lenni 100%-osan.

És ha esetleg nem értenéd, de bízom benne, hogy igen: Te is valahogy így csináltad, mikor elmentél, de gondolj bele, neked ott volt valaki, akinek új voltál és ismeretlen és imádott, nekem nincs senki, aki azt az érzést, azt az önbizalom tunningot megadná, így egy kicsit nehezebb, viszont nem lehetetlen, de most magamra kell koncentrálnom és előre nézni, nem arra, ami mögöttem van.

DE: Nem-nem kell segíteni, nem kell bíztatni sem, nem kell naponta felhívni, nem kell megsértődni, nem kell akarni, nem kell aggódni..., csak lehet, de mosolyogva elengedni, bízni és élni kötelező.

520ead4e5590c6df78911254d0252002.jpg

45 nap

2016. augusztus 29. - santameva

Olyan ez, mint mikor:

- Egy darab ezresem van hó végén és abból 2-5 emberre és egy kutyára kell főzek valamit és hosszú időt töltök el azzal, hogy osztom-szorzom a keveset.

- Vagy egyáltalában nincs egy darabka krajcár sem, és minden szégyenérzetet levetkőzve hitelt kérek a helyi kisboltban.

- Vagy mikor kikapcsolják a gázt, de fürdeni-főzni kell, így rendelek palackos gázt a cirkóra és a gázos bácsi mosolyog én meg utálom, mert beszélgetni szeretne.

- Vagy mikor visszavarják a majdnem leszakadt orromat a fejemre, a folyamatot előkészítő Annácska és Margóka a műtőbe érkező főorvos szerint nem megfelelően készíti elő a folyamatot (nem ez a tű, nem ez a fonal, nem ez a sebtapasz, hanem minden másik) és távozna is, de felülök a műtőasztalon és "Itt ne merjen hagyni!" mondattal halkan, de határozottan maradásra bírom és ő csinálja a plasztikát.

824c50bf459334891836a3aed1a18421.jpg

- Vagy mikor helyrehozom az anno kb. 5 éve elrontott Földhivatali térkép másolatot, mert muszáj eladni a házat, és földhivatali mérőeszköz hiányában több kört futva, segítve, kooperálva a hivatal munkatársnőjével (Nem, köszönöm, nem akarok a hivatalban dolgozni) 9 hónap alatt megoldva az elvileg másfél éves folyamatot, és a nő gratulál, meglapogatja a vállamat, majdnem megölel, hogy "legyőztem" a hivatalt és mindenkinek így kellene ezt csinálnia, mint magának. 

Csak teljesen más és mégsem,... nehéz módja ez egy újrakezdés közbeni terápiának, miközben lehetőség visszafele nincsen.